You are here

Assistance szolgáltatásaink megérkeztek Belgrádba

2012. június 07.
 

Szerbiai és az ex-jugoszláv régióban növekvő partneri kapcsolatainknak és a dinamikusan fejlődő számú ügyeknek köszönhetően cégünk, az Europ Assistance Magyarország megnyitotta új, belgrádi call centerét. Új Segélyvonalunk segítségével partnereink kiemelkedő színvonalú kiszolgálása mellett, ügyfeleik számára anyanyelvükön is elérhetővé tesszük assistance szolgáltatásaink teljes skáláját.

 

Ez egy nagy lehetőség cégünk és a régiónk történetében, hiszen a termékfejlesztés egyszerűbbé válik ezen országok tekintetében az által, hogy saját képviselettel rendelkezünk Szerbiában. Ennek megfelelően elsődleges célunk, hogy mielőbb bevezessük assistance szolgáltatásaink teljes körét Szerbiában, Horvátországban, és a régió többi országában egyaránt. Valamint további új és innovatív assistance szolgáltatásokkal szeretnénk megjelenni az érintett piacokon az elkövetkező évek során.

 

Új call centerünket Kalmár László, az Europ Assistance Magyarország ügyvezető igazgatója nyitotta meg egy jó hangulatú nyitóünnepség keretében, amin kiemelt szerbiai partnereink is részt vettek. Meghívásunkat elfogadta Ilics László, a Generali vezérigazgató-helyettese, valamint a DGO, DDOR, Basler, Delta Auto, EFG bank, FAS, Globos osiguranje, Metlife, NIS, Uniqa, Takovo, Fiat, Citroen, Peugeot, Honda, Toyota, Hyundai, Opel, Orion Telekom, Porsche Leasing, Porsche Partner, Raiffeisen Leasing, Triglav, Banca Intensa, Verano, Vitro, Winner Macedonia, WSO-VIG menedzsmentje egyaránt.